2024. június 12-én a Rubik-kocka 50. születésnapi rendezvényén vettünk részt a gyerekekkel, amelyet a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezett. Olyan tanulók jelentkezését várták, akik ki tudják rakni a 3x3x3-as Rubik-kockát.
Az 5.d és a 6.a osztályból két-két diákkal mentünk el a budapesti Szent István térre, ahol csatlakozhattunk a más iskolákból érkező diákokhoz.
Rubik Ernő 1974-ben alkotta meg ezt a csodálatos logikai játékot, mely azóta is vezeti a világ legnépszerűbb játékainak listáját, többször elnyerte az év játéka díjat. 1978-óta forgalmazzák Magyarországon és világszerte.
Magyar kocka, Bűvös kocka, Rubik-kocka néven ismerheti a világ ezt, az eredetileg a térlátás fejlesztésére és a térbeli mozgások szemléltetésére készített, építészeti probléma megoldására szolgáló makettet.
A Kossuth-díjas szobrász, mérnök, építész 30 éves volt, amikor megalkotta ezt az eszközt. Az ő szavaival élve: „Nagyon könnyen felfogható a feladat, de nagyon nehezen megtalálható a megoldás.”
Az első több millió darabot kézzel készítették, 1980-ra aztán világszerte elkezdték gyártani a játékot. A mai napig közel 500 millió kockát adtak el. Évente több száz Rubik-kocka-versenyt rendeznek, sőt Európa- és világbajnokságot is. A kirakásának rekordja 3,13 másodperc.
Az iskolában működő Rubik klub keretein belül tanulunk róla, és ismerkedünk a több milliárdnyi kirakási lehetőséggel.
Nagy élmény volt számunkra, hogy egy igazi flashmobon is részt vehettünk ezen a napon, és együtt ünnepelhettük ezt a csodás képességfejlesztő játékot.
Simonyák Orsolya Anita, 6.a of.