A kommunizmus áldozatainak emléknapja

terrorhaza

A Kovács Bélával történtek egy olyan példára mutatnak rá, amit a kommunizmus kegyetlenségei között tarthatunk számon. A letartózása és elhurcolása része volt a politikus pártjának, a Független Kisgazdapárt felszámolásának, illetve a Magyar Kommunista Párt azon tervének, hogy egypárti diktatúrát építsen ki. Kovács Bélát államellenes bűntettekkel vádolták meg, amelyeket az akkori Országgyűlés és Nagy Ferenc miniszterelnök is képtelenségnek tartott. Kovács Béla önként vállalta, hogy tisztázó vallomást tesz az Államvédelmi Osztály (ÁVO) főhadiszállásán, ahol ma a Terror Háza Múzeum található. Az ÁVO, majd később az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hírhedt volt arról, hogy a Magyar Kommunista Párt érdekeit szolgálta megfélemlítéssel, kínzással és az emberi jogok sárba tiprásával. Kovács Béla a hosszas kihallgatást követően sem ismerte el az ellene felhozott koholt vádakat, végül a távozását követően a szovjet hadsereg katonai elhárítása letartóztatta és elhurcolta. Kovács Béla nyolc éven keresztül, 1955-ig volt szovjet kényszermunkatáborban, és csak élete utolsó négy évét tölthette Magyarországon. A politikus 1959-ben, 51 évesen halt meg. Emlékére a letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján, 2002. február 25-én avattak szobrot.

Kelet-Közép-Európában a kommunista diktatúrák miatt elhunytak száma megközelíti az egymillió főt. A kutatók többsége a halálos áldozatok számát az egész világot tekintve 65 és 93 millió fő közé becsli, míg más szakemberek 100 millió főre teszik ezt a számot. Magyarországon 1945 és 1950 között közel 50 000 embert internáltak és 15 ezret kitelepítettek lakóhelyéről. A szovjet kényszermunkatáborokban körülbelül 200 000 magyar hunyt el. Később, az 1956-os forradalom után, egészen 1957 májusáig több mint 180 ezren hagyták el az országot a megtorlástól való félelem miatt. Az '56-os forradalom után internálótáborokat állítottak fel Magyarországon is, például Kistarcsán és Tökölön, majd 13 000 embert rabosítottak 1957 és 1960 között. Gyakori volt a lakóhelyről való kitiltás, az állásból való fegyelmi elbocsátás, valamint a rendőri felügyelet alá helyezés is. Ezek az intézkedések több tízezer embert sújtottak a Kádár-korszak első éveiben. Romsics Ignác történész szerint Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan család, amelyet ne érintett volna valamilyen módon a kommunista diktatúra kegyetlensége. A halálos áldozatok mellett ide sorolhatjuk azokat az embereket, akiket börtönbe zártak, ellehetetlenítettek és meggyőződésük vagy gondolkodásuk miatt üldöztek. A túlélők is áldozatok: a megmenekülő emberek nagy része betegen tért vissza otthonába, sokan munkaképtelenné váltak és lelkükben meggyötörve élték le életük hátralévő részét.

A kommunista, és eleve a XX. század diktatúráinak áldozataira való megemlékezés a társadalom és az egyén számára is kiemelten fontos. A múlt történései velünk élnek, és alakították, alakítják azt a berendezkedést, azt a mentalitást és szokásokat, amik ma is jelen vannak életünkben. Tanulni és okulni kell azokból a múltbéli kegyetlenségekből és embertelen cselekedetekből, melyeket a felmenőink generációi átéltek. A megemlékezéssel tiszteletünket fejezzük ki a több tízezer, százezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba küldött, a rendszer ellenségévé kikiáltott honfitársunk iránt, akik közül számosan életüket vesztették vagy a mindennapi erőszakrendszer áldozataivá váltak.

 

Címkék